A tél közeledtével azonban már egyre kevesebbet építkezek és mivel sikerült pár szalagot a térdemben is elszakítanom, ha kutyázni nem is tudok többet, de észt osztani újra van időm és ha már így alakult, meg is teszem.

Többször kifejtettem már ebben a blogban és különböző mudis fórumokon egyaránt, mit gondolok arról az irányról, amerre a mudi tenyésztése tart. Borúsan látom a jövőt, pont azt irtják ki ebből a fajtából, ami miatt azzá lett, ami. A tenyésztőket vagy nem érdekli, vagy sok esetben még ha érdekelné sem képesek egyáltalán felismerni, hogy egy adott kutya, ami tenyésztésbe kerül, milyen munkaképességű, mennyire stabil idegrendszerű, terhelhető, egyszóval mennyire jó munkakutya. Az érdekli őket, hogy milyen eredményeket ért el a szépségversenyen (kutyakiállítás), milyen a színe, mennyire dús és hullámos a szőre, a mérete megfelel-e a standard-ben előírtnak, stb. A fajtában egyre több egyedben kimutatott epilepszia örökölhetőségének valószínűsége a legtöbbjüket egyáltalán nem érdekli, kacagva tenyésztenek olyan kutyákkal, akiknek vagy szülei vagy testvérei vagy kölykei epilepsziásak, mondván, hogy amíg nem bizonyított, hogy a betegség öröklődik, addig bármelyik mudi lehet epilepsziás, ez elkerülhetetlen.

Mivel rengeteg mudist ismerek itthon és külföldön egyaránt, sokan kérnek tőlem tanácsot, főleg külföldiek, hogy honnan vegyenek mudit, ha egy egészséges, jó idegrendszerű, nyitott, érdeklődő, munkára, sportra termett kutyát szeretnének maguknak, aki imádja a gazdáját, lételeme a munka és magabiztos annyira, hogy nem ijed meg ok nélkül az emberektől más kutyáktól.

Amikor befutnak ezek a kérések, általában komoly bajban szoktam lenni és azt szoktam válaszolni, hogy tudok pár kennelt, ahol van rá esély, hogy az ember kifogjon egy jó kutyát, de nem tudnék olyan kennelt mondani, ahol hosszú távon látnék olyan koncepciót,  ami a munkaképesség alapján történő szelekciót részesítené előnyben a tenyész egyedek kiválasztásánál. Ez azért érdekes csak, mert ez a fajta minden ma meglévő tulajdonságát kizárólag annak köszönheti, hogy sokáig csak juhászok kezén szaporodott akik köztudottan csak a munka alapján szelektáltak, ergo azért olyan, amilyen, mert munkára tenyésztették.

Hosszú idő után először látok egy olyan almot, ahol egyrészt a felmenők alapján, másrészt a tenyésztő szaktudásának okán komoly esély van arra, hogy a kiskutyák sok örömet fognak okozni olyan gazdáknak, akik az általam fent említett tulajdonságok alapján akarnak kutyát és nem az érdekli őket leginkább, hogy milyen színe, szőre és hány CACIBja van a mamának.

Az alom a Szélvigyázó Garabonciás kennelben született szeptember végén, Pákozdi Juhász Duci, azaz Saru és Szélvigyázó Garabonciás Dumás azaz Dongó nászából. Mindkét szülő dolgozik illetve sportol, a szülők felmenői és testvérei is remek munka illetve sport eredményekkel büszkélkedhetnek és még a ma ismert epilepsziával terhelt vonalak sem szerepelnek a közeli rokonok törzskönyvén. A kölykök hat hetesek elmúltak és a született hat kölyökből még mindig van pár, akiknek nincs gazdájuk, ami önmagában is elég érthetetlen számomra. Jól mutatja, mi az ami manapság számít a vásárlóknak és ami miatt ennek a fajtának a napjai meg vannak számlálva. Ha valaki még szeretne egy olyan mudit, aki nagy valószínűséggel hordozza magában azt, amitől szerintem mudi egy mudi és történetesen most szeretne kutyát venni, csak annyit mondhatok, ne habozzon, sürgősen keresse Csordásvölgyben Kovács Ágit.

Ez a pár lelkes, sportos mudis úgy döntött, hogy nem tétlenkedik és tavaly megszervezte az első ilyen seregszemlét, ami a MudiViadal nevet kapta a keresztségben és egy olyan remek hangulatú kis esemény lett belőle, hogy idén is megrendezik újra, méghozzá egy gyönyörű helyen a Bakonyban, Hárskúton. Ha van egy  (vagy több) mudid és még sportolsz is velük valamit, egy percig se késlekedj, nevezz, garantáltan remekül fogod érezni magad. Ha van mudid de nem sportolsz még vele, akkor itt a remek alkalom, hogy láss mudikat testközelből dolgozni, hátha kedvet kapsz Te is. Ha pedig még mudid sincs, de érdekel a fajta és kíváncsi vagy olyan kutyákra is, akik lehet, hogy nem gyűjtöttek be nyolcvankét kiállítási címet, viszont megállják a helyüket abban amire ez a fajta termett, akkor is ott a helyed Hárskúton, augusztus 14.-15.-én, a második MudiViadalon!

Addig is egy kis kedvcsináló a tavalyi rendezvénxről:

Így hát aztán testközelből figyelhettem, hogy az egyébként ezt a sportot igen magas szinten űző versenyzők közül jó néhányan paragépekké változva izgulják magukat rommá, hogy úristen hogyan fog nekik sikerülni az, amit már egyéb körülmények között annyiszor megoldottak, de most ez más, itt semmiképp nem szabad hibázni és annyira de annyira jó lenne kijutni, stb.stb. Ezért aztán sokan hiába tudnak valamit gyönyörűen, inkább megcsinálják csúnyábban, de biztonságosan, csak nehogy hibázás legyen a dologból, hiszen az agilityben egy apró hiba is könnyen kizárást jelent és oda a VB indulás lehetősége.

Aztán jött egy 17 éves lány és mindenkinek megmutatta, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Nem volt görcsös, nem aggódta magát szarrá, hogy miért nem fog neki összejönni, nem kezdett el biztonsági megoldásokkal rondákat futni csak nehogy kizárják alapon, hanem odaállt két kutyával, futott velünk egy csomó gyönyörű futamot és vígan kimasírozott velük a világbajnokságra. Volt szerencsém evvel a 17 éves lánnyal eltölteni egy hetet tavaly Belgiumban egy mudis találkozó kapcsán és így testközelből is láthattam, hogy mennyi munka, mennyi foglalkozás és mennyi szeretet az, aminek  eredményeképpen Both Eszter és két kutyája, Rokka és Mickey kijutottak egyéniben és csapatban is az agility VB-re. Mindezt úgy, hogy egy évvel ezelőtt Belgiumban Rokka még annyira félénk és érzékeny volt, hogy voltak pillanatok, amikor kívülről úgy tűnt, egyáltalán nem akar agilityzni, ma pedig másodikként jut ki a VB-re az összes kutya közül, minden méretet beleértve. Biztosan sokan feladtuk volna, de Ettinek ez eszébe sem jutott, végtelen türelemmel és szeretettel sikerült megmutatnia Rokkának, hogy nincs mitől félnie, sőt! Akinek volt már félénk, ijedős kutyája, az tudja, milyen lassan megy ez, mennyi türelem és energia kell hozzá, és csak akkor lehetséges ha olyan kapcsolat van kutya és gazdája között, amiben a gazda el tudja érni, hogy a kutya megbízzon benne még akkor is, ha ösztönei és saját korábbi tapasztalatai szerint nem ezt kéne tennie.

Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült Etti, meglengetem a kalapom előtted és azt kívánom, hogy a VB-n is ugyanilyen lazán mutasd meg a világnak, milyen is a magyar virtus és hogy lesz egy félénk mudiból és a gazdájából agility világbajnok! Hajrá Etttiiiiii!

Igyekszem mostantól kicsit sűrűbben bejelentkezni, hogy rendkívül nagy számú olvasóim ne maradjanak vicces történetek nélkül. Addig is jó éjszakát kívánok mindenkinek, hiszen nemsokára fél 10 és egy rendes falusi ember, amilyen időközben én is lettem, ilyenkor már bizony nyugovóra tér, hogy holnap jó korán kelve egy újabb képtelen nap részese lehessen.

Az élet azonban mindig tartogat meglepetéseket, ezúttal sincs ez másként, így sikerült rálelnem erre a videóra, amin Spirit, a család mudija próbálja távol tartani a delfineket az Atlanti Óceánon attól a vitorlástól, amin a család épp megkerüli a glóbuszt és teszi ezt persze kedvenc mudijával együtt.

Meg merem kockáztatni, hogy Siska lett evvel a legviláglátottabb mudi és mint ilyet, mindenképp meg kell említeni majd abban a következő blogbejegyzésben, ami arról szól majd, hogy az első mudi elindul más bolygókat meghódítani a világűrbe.

Tőlem jöhet a márciusi hó, a fagy, a bánomisén még micsoda, számomra visszavonhatatlanul elkezdődött a tavasz és nem hagyom magam csak úgy befolyásolni mindenféle meteorológusok és más kétkedők által,  nekem CSAKAZÉRTIS TAVASZ VAN!!!!!

És ha már tavasz, akkor végre újra lehet úgy agilityzni, hogy közben az ember nyolc rétegű felsőruházatából hatot elfelejthet és már nem úgy néz ki, mint egy Michelin baba. Ennek szellemében ki is szabadultunk a pályára és noha télen csak heti 1-2 alkalommal volt szerencsénk edzeni, azt kell mondanom, hogy Luca egyre ügyesebb és olyan dolgokban is sikerült kis lépéseket ugyan, de előre lépni, amikre nem számítottam még, azt hittem lassabban fog menni. Természetesen leginkább a zónája az, amire gondolok, mostanság felfelé már szinte majdnem mindig jó és végül is lefelé is, persze ez csak abban az esetben, ha mellette tudok lenni. Ez így még rendben is van ebben a fázisban, aztán hamarosan elkezdjük majd azt is gyakorolni, amikor előrébb vagyok, aztán pedig amikor hátrébb és evvel szerintem el is fog menni ez az év, de már a mostani fázis is azt jelenti, hogy tavasszal el fogunk kezdeni versenyezni!

Íme egy kis ízelítő abból, hol is tartunk mostanság:

Sajnos többször kihagyta az utolsó rudat a szlalomban úgy, hogy sem én, sem pedig a kedves közönség nem észlelte, így csak a videón sikerült felfedezni, úgyhogy ezt még sokat gyakorolnom, hogy ha megelőzöm őt és elkezdek forogni, akkor is menjen szépen végig és ne akarjon idő előtt utánam eredni. Így visszanézve magunkat mindig konstatálom, hogy a menekülő majmok sebességével kellene ledobnom magamról vagy 6 kilót és egyszer mindenkorra el kéne búcsúzni a hőn szeretett dohányzástól is, különben az életben nem fogom tudni utolérni a kutyámat. Egy burleszk film főszerepét persze így nagyobb eséllyel kapom meg, de valahogy ez kevésbé motivál, így minden valószínűség szerint az első friss tavaszi zöldségek megjelenésével egyidőben fogok elkezdeni egy 30 napos méregtelenítő kúrát és ha minden jól megy, a strandszezonra már nem leszek sem mérges, sem kövér, sem dohányos!

További motivációk végett , életemben először kipróbáltam egy még a sajátomnál is gyorsabb kutyát és futottam egy rövid kis pályarészletet Bárddal. Nem sikerült annyira szépen, mint ahogyan szerettem volna, de nagyon nagy élmény volt!

Mivel nemrégiben egy újabb szakmában is kipróbáltam magam és jobb híján én lettem a Mrs. Columbo zenekar menedzsre, hétvégén elmentem egy konferenciára, hogy okosodjak. Az esemény a Pankkk program keretében zajlott a Gödörben és arra volt hivatott, hogy tájékoztatást, segítséget nyújtson zenekaroknak olyan kérdésekben mint például koncertszervezés, zenekar menedzsment, PR, internetes megjelenés, sajtókapcsolatok, lemezkiadás, szerzői és előadói jogok.

Jómagam pár hónappal ezelőtt úgy láttam hozzá a zenekar hosszú távú stratégiájának megalkotásához, hogy semmilyen tapasztalattal nem rendelkeztem a magyar zeneiparban, megpróbáltam a más marketing területen megszerzett tudásomat felhasználva felépíteni a zenekar arculatát, meghatározni a célközönségét és mindezek alapján megtervezni egy hosszú távú menedzsment koncepciót.  Természetesen tudtam, hogy evvel nagyot nem lőhetek mellé, hiszen tetszik, nem tetszik, ez is csak egy “termék”, amit el kell adni, ezért ebben a műfajban sem mehetnek a dolgok másként, de persze ott motoszkált azért  a tudat, hogy mégis csak egy ismeretlen terület, ezért igyekeztem a lehető legrövidebb idő alatt minél nagyobb ismeretanyag birtokába jutni a magyar zeneipar tekintetében. Elmentem hát erre a konferenciára abban a reményben, hogy sok újdonságot hallok majd, de persze a spanyol viasz elmaradt, nagyjából azt hallottam a szakma prominenseitől, amit már tudtam és el is kezdtem, így egyrészt jó volt hallani a pozitív visszajelzést arról, hogy jó az, amit csinálok, másrészt viszont csalódott voltam, hogy kevés olyan új dolgot tanulhattam, ami segíthetne abban, hogy mielőbb eljusson minél több hallgató fülébe ez a kellemes muzsika.

Az egyik számomra még nem ismert ilyen eszköz a www.reverbnation.com honlap, amit elkezdtem használni és egy nagyon hatékony, könnyen kezelhető felületnek találtam, amit kis hazánkból persze még csak kevesen használnak, de a magam részéről csak ajánlani tudom nem csak zenekaroknak, de egyszerű zenehallgatóknak is. Egy helyen juthat az ember jogtiszta zenékhez és rengeteg naprakész információhoz kedvenc előadóiról egy abszolút felhasználóbarát felületen.

Rögtön meg is ragadtam az alkalmat, és feltöltöttem a legfrissebb stúdiófelvételeket, akit érdekel, csak kattintson a képre és máris hallgathatja a készülő Mrs. Columbo lemez legfrissebb dalait…

Jó szórakozást!

Nem mondom, voltak pillanatok amikor megfordult a fejemben, hogy ha bárki arra tévedne és nézné, hogy ezek az elmebetegek mit csinálnak itt, akkor lehet, hogy a Lipóton kötnénk ki, de mivel egyrészt már Lipót sincs, másrészt senki nem járt a környéken sem, edzettünk egy jót.

Luca imádta, végre a hótól sikerült annyira belassulnia, hogy néha még időben oda is értem, de persze nekem is kellett kapkodnom a virgácsaimat rendesen, hiába, két lábbal csak nehezebb, mint néggyel.

A végeredmény részleteit sikerült megörökíteni, íme:

Miután nem hagyott nyugodni az ügy és egy másik fórumon meg is osztottam a külvilággal, kaptam a következő fülest, közölte velem egy másik ember, akit személyesen nem is ismerek, hogy amit írok, az márpedig nem is igaz, ergo hazudok. Ez már aztán teljes mértékben átlépte az ingerküszöbömet, ezért úgy döntöttem kiírom magamból az egészet, hátha ez segít.

A történet ott kezdődik, hogy van egy mudim, Luca, akit imádok és akit az Irhaberki kennelből vásároltam. A tenyésztő, Tóth Boglárka, az első pillanattól kezdve nagyon szimpatikus volt, egyértelműen az ő személye és ahogyan a mudiról illetve a tenyésztésről gondolkodott volt az, ami miatt 4-5 kennel meglátogatása és további 5-8 kennel honlapjának végigböngészése, valamint rengeteg telefonálás után egyértelmű volt számomra, tőle veszek kutyát. Amikor felhívtam, hogy szeretnék egy mudit, megkérdezte, hogy milyen célra és mikor azt válaszoltam, hogy családi kutyának, akkor érdeklődésemet megköszönve közölte, tőle biztos nem lesz kutyám, mert ő kizárólag sportra, munkára tenyészti a mudikat. Csak azért beszélgettünk tovább, mert segítséget kértem tőle, ajánljon valaki mást, aki ad nekem olyan kutyát, amilyet én szeretnék, engem nem érdekel hogyan néz ki, milyen a színe, milyen a szőre, számomra csak az a fontos, hogy egy jó idegrendszerű, stabil, egészséges kutya legyen, aki társam lesz ebben az életben legalább 15 évig. Amikor ezeket elmondtam, Bogi úgy döntött, hogy lehet, hogy mégis ad nekem kutyát, mert tetszik neki, hogy engem nem a külső érdekel és azt javasolta látogassam meg, beszélgessünk tovább. Így is lett, nekem rendkívüli módon imponált, hogy egy tenyésztőt nem az érdekel elsősorban, hogy mihamarabb túladjon a kutyáin, hanem tényleg szeretné tudni, hogy hová is kerül az a kölyök, tovább faggatott hosszasan arról, mit is szeretnék a leendő kutyámmal, hogyan fog nálam élni, stb. és a végén úgy döntött, hogy mégis elad nekem egy kölyköt. Nagyon boldog voltam, hogy ilyen remek kutyám lesz, ráadásként még ott volt az is, hogy Bogi nem csak tenyészt, de egy kutyaiskolában is dolgozik kiképzőként, így még segítséget is kapok kezdő kutyásként a kiképzésben egy fajtát kiválóan ismerő kiképzőtől, szóval összességében azt éreztem, hogy többről mudivásárlóként nem is álmodhattam, megkaptam Lucát, mindenki boldog volt, 2008. májusát írtuk ekkor.

Szorgosan jártam a II. kerületből Vácra kutyaiskolába, Bogival remek kapcsolatban voltunk, az első pillanattól fogva megtaláltuk a hangot egymással, én próbáltam minél többet tanulni tőle a mudiról és tulajdonképpen neki köszönhetem azt is, hogy megismertetett olyan kutyás sportokkal, mint pl. az agility, ami mára már szinte szenvedélyemmé vált és Luca is rettentően élvezi.

Nyáron Bogi szervezett egy Irhaberki tábort, ahová meghívta az addig a kennelében született kutyák gazdáit, hogy töltsenek együtt egy hetet, közben agility és obedience szemináriumot is szervezett. Boldogan vettem részt én is ebben a táborban, még be is segítettem Boginak a lebonyolításban, ahol egy igazán remek kis társaság jött össze Európa több országából, Rauno Virta agility szemináriumán végérvényesen beleszerettem ebbe a sportba, remekül érezte magát mindenki, a nyaram egyik legszebb hete volt és úgy ért véget, hogy hagyomány lesz belőle, Bogi azt tervezte, hogy mivel ilyen remekül sikerült, valamilyen formában minden évben egyszer megpróbálja majd összehozni az Irhaberki mudik gazdáit egy közös együttlétre. A tábor után létre is hozott az egyik Luca-tesó tulajdonosa egy Irhaberki levelező listát, ahol hétről hétre mindannyian megosztottuk egymással élményeinket, tapasztalatainkat, egy igazán remek kis csapat kovácsolódott össze. A következő évben aztán valamiért nem sikerült a tábor megszervezése, de idén újra fellelkesült a csapat, Róka gazdája, Merit feldobta, hogy ő szervezne egy tábort Németországban. Mindannyian örültünk, hogy újra találkozhatunk, sikerült kiválasztani a mindenkinek megfelelő időpontot, elindult a helyszínegyeztetés, szálláskeresés, stb. Nemsokára aztán sajnos kiderült, hogy a helyszín környékén nem nagyon van szállás, ahová kutyával menni lehetne, ha van, akkor is nagyon drága és a kezdeti nagy lelkesedés ellenére már arról kezdtek az emberek beszélni, hogy bármennyire is szeretné mindenki, úgy néz ki, 2010.-ben sem lesz Irhaberki tábor. A történetnek itt bejön egy párhuzamos szála, mégpedig az, hogy 2009. nyarán több lelkes, a kutyájával sportoló mudi tulajdonos összefogásának köszönhetően létrejött egy esemény, ami a sportoló mudik évenkénti nemzetközi seregszemléje szeretne lenni, egy olyan 2 napos verseny, ahol 4 különböző kutyás sportban teljesen hivatalosan akkreditált bírók közreműködésével rendeznek egy versenyt kizárólag mudik részére. Az esemény, ami a MudiViadal elnevezést kapta, más munkakutya fajták hasonló eseményeinek sikerességéből táplálkozva avval a céllal jött létre, hogy segítsen a mudi nemzetközi megítélését pozitívabb irányba terelni, magyarán mondva mutassuk meg a világnak, mennyire sokoldalú munkakutya a miénk, hiszen 4 különböző sportban, agilityben, dog dancingben, BH-ban és terelésben is remekül megállja a helyét. Magam is aktívan részt vállaltam a szervezésben, egy lelkes kis csapat próbálta profin megszervezni az eseményt és reméltük, hogy sokan jönnek majd el, indulóként, nézőként egyaránt. A Viadalon végül 25 mudi indult el, kb további 20-30 mudis látogatott ki nézőként, ami a mudik nem túl nagy számát ismerve azt hiszem remek kezdésnek mondható, a versenyek kiváló hangulatban zajlottak, a hazai indulókon kívül még Belgiumból és Finnországból is volt versenyző, nagy sikere volt a rendezvénynek, csak pozitív visszajelzések érkeztek.

Mindeközben Bogival a viszonyunk továbbra is ugyanolyan volt, mint előtte, számomra picit furcsa volt, hogy az egyetlen olyan mudi tenyésztő, aki deklaráltan munkára és sportra tenyészti ezt a fajtát, el sem megy egy olyan nemzetközi eseményre, ami a mudiról és a sportról szól, de hallottam, hogy vannak magánéleti problémái, gondoltam biztosan ezért nem tudott ott lenni. Próbáltam többször felhívni telefonon, de egyszer sem vette fel a telefont és vissza sem hívott, ez is fura volt, de tényleg nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget.

Itt aztán visszakanyarodnék a történet első fonalához, újra 2010 januárját írjuk, Irhaberki tábor a nagy lelkesedés ellenére úgy tűnik megint nem lesz, de a mivel az Irhaberki kölykök tulajdonosai között rengetegen sportolnak a kutyáikkal, hiszen csak így vehettek anno Irhaberki kutyát, már tavaly sokan érdeklődtek a MudiViadal iránt, jelezték, hogy idén mindenképp szeretnének részt venni az eseményen, támadt egy ötletem. Az jutott eszembe, hogy megrendezhetnénk az Irhaberki tábort újra itt, Magyarországon, közvetlenül a MudiViadal előtt vagy után, így a külföldiek részt tudnának venni a versenyen és utána vagy előtte táborozhatnánk egyet külön, csak mi, Irhaberki gazdik. Tudtam ugyan, mert többször megírta a listára, hogy Bogi nem tudja felvállalni a tábor szervezését, mert sokat dolgozik és nem fér bele az idejébe egy ekkora munka, ezért úgy gondoltam, hogy a helyzetet megmentendő szívesen magamra vállalom ezt a nemes feladatot, megér annyi fáradságot, hogy együtt tölthessünk pár napot remek hangulatban.

Fel is dobtam ezt a számomra kiválónak tetsző gondolatot, abban a reményben, hogy mivel egyszerre menti meg a tábort és ad lehetőséget sokaknak a Viadalon való indulásra is, biztosan osztatlan sikert arat majd. A siker nem is maradt el, többen jelezték, hogy remek gondolatnak tartják, de osztatlan semmiképpen nem maradt, Bogi ugyanis egy meglehetősen furcsa hangvételű levélben közölte, hogy nem szeretné, ha az Irhaberki tábor összekeveredne egy másik rendezvénnyel, ami tele van kritikus emberekkel, más tenyésztőkkel, akik mindenkit és minden kutyát csak kritizálnak és bennünket csak zavarnának.

Mivel nem értettem milyen zavarásról van szó, hiszen javaslatom szerint a mi táborunk a Viadal ELŐTT vagy UTÁN került volna megrendezésre, válaszoltam Boginak, hogy valamit biztos félreértett, semmilyen keveredésről nincs szó, semmilyen kritikus nem fogja zavarni a csapatot (ezt amúgy sem értettem micsoda és hogy jön ide), a tábor megmaradna abszolút szeparáltnak, mindössze annyi történne, hogy a külföldiek közül az, aki részt akar venni a versenyen is, annak nem kellene kétszer Magyarországra utaznia történetesen Finnországból vagy Németországból, ami ugyebár nincs túlságosan közel.

Ekkor jött a feketeleves. A levelezés ugyebár egy nyilvános levelezőlistán zajlik, amin az Irhaberki kutyatulajdonosok társalognak egymással. Bogi válaszában minősíthetetlen hangvételben nekem esik, mint, (hogy stílusos legyek) Tót(h) az anyjának, hogy mit képzelek én, hogy összemosom az ő kennelének a nevét egy ilyen szégyentelen eseménnyel, amit olyan emberek szerveznek, akik tönkreteszik ezt a fajtát, meg akarják változtatni a standardet, minden epilepsziás mudi összes rokonát ki akarják vonni a tenyésztésből, folyamatosan lejáratják a mudit mindenféle fórumokon, ő ilyen emberekkel nem fog közösködni és ha én magam akarok szervezni akármit, akkor azt legyek szíves nem ezen a fórumon szervezni és az Irhaberki nevet eszembe ne jusson használni.

…………

Néma csend és döbbenet. Elolvasom újra amit ír és azon gondolkodom, hogy ez az ember megőrült vagy mi történt?

Nem adom fel, válaszolok. Leírom újra, hogy félreérti a helyzetet, SEMMILYEN MÓDON NINCS KAPCSOLAT a verseny és a tábor között, nem vesznek részt a táborban olyanok, akiket ő nem szeret, stb. És mivel jómagam is a Viadal szervezőinek egyike vagyok rákérdezek, hogy biztosan ugyanarról az eseményről beszélünk-e, mert amiről én beszélek, az egyáltalán nem úgy és olyan emberekkel zajlott, amit ő emleget, és mivel én ott voltam 2 napig, ő pedig nem, nem vagyok benne biztos, hogy ilyeneket kéne írnia valamiről, amin ott sem volt, arról már nem is beszélve, hogy engem sérteget és erre igazán nincs oka.

Ekkor érkezik feketeleves 2.0 avagy Tóth Boglárka újabb eszement kirohanása, ami még az előzőnél is zagyvább és kb arról szól, hogy ő csak egy tenyésztő és igen valóban nem vesz részt ilyen eseményeken és soha nem is fog, és különben is nevetséges ami ott zajlik, hogy 4-5 ember (köztük én – a szerk.), akik tönkreteszik (!!!!!) ezt a fajtát, szerveznek maguknak egy versenyt, ahol összesen 6 kutya indult, mert ők mindenkit csak kritizálnak és ezért senki nem ment el, majd elosztották egymás között a kupákat, ez csak árt a fajtának, felháborító, undorító, stb, stb., ő az ilyen helyeket távolról elkerüli.

Újabb néma döbbenettel olvasom újra és újra a sorokat, mi történt Bogival, vajon honnan veszi ezeket a teljesen képtelen gondolatokat, csak emlékeztetőül, a Viadalon 25 kutya indult és mindkét nap kb 40-50 néző volt, a többiről nem is beszélve.

Mivel egészen eddig a napig nem tudtam róla, hogy Boginak bármi baja is lenne velem, soha nem tett erre vonatkozóan még utalást sem nekem, úgy döntök, hogy ámbár durván nekem esett és egyre keményebb sértéseket vág ok nélkül a fejemhez, biztos csak félreértés az egész, próbáljuk meg tisztázni a dolgot.

Írok egy választ, amiben leírom, hogy ha tudtomon kívül megbántottam volna, akkor elnézést kérek érte, biztos vagyok benne, hogy itt valami nagyon nagy félreértés van, még egyszer utoljára, immáron harmadszorra leírom, hogy én nem szerettem volna semmi mást, csak azt, hogy mégis legyen tábor, amit mindenki, közük ő is, nagyon szeretett volna, én megszervezem helyette és sokan a tábortól térben és időben egyaránt függetlenül a Viadalon is részt vehetnek, ami őt, Boglárkát nem fogja zavarni, senkivel nem kell találkoznia, akit ő nem akar vagy nem szeret, legyen olyan kedves olvassa már el még egyszer, amit írtam és biztos rá fog jönni, hogy valamit nagyon félreértett, én mindössze segíteni próbálok és ezért optimális esetben inkább hálásnak, mint ellenségesnek kéne lennie, de a hálást már csak én gondolom hozzá, eszembe sem jut leírni, nehogy az legyen a gond, konkrétan meghunyászkodva kérek elnézést tőle valamiért, amit el sem követtek és teszem mindezt azért, hogy béke legyen és ne veszekedjünk érthetetlen dolgokon.

Mindeközben persze elkezdenek záporozni az e-mailek  más Irhaberki tulajdonosoktól, hogy Úristen, mi történt köztünk, mi a baj, miért haragszik rám Bogi ennyire, stb. Én csak válaszolgatok értetlenül, hogy fogalmam sincs, nem tudok róla, hogy bármi baja lenne velem, értetlenül állok az egész előtt, de bízom benne, hogy az utolsó levelem megenyhíti, hiszen bocsánatot kérek mindenért, amit el sem követtem, ez talán elég lesz arra, hogy magához térjen.

A történet most kéne, hogy éles fordulattal elkezdjen erősen happy end felé közelíteni, de az élet persze most sem Hollywood, Bogi gúnyosan közli, hogy nevetséges az elnézés kérésem, szánalmas, hogy milyen embereknek kerültem a hatása alá és tovább fröcsög összefüggéstelenül mindenféle tenyésztési kérdésekről, amiket én továbbra sem értek, hogy mi közük van ahhoz, amiről a beszélgetés (illetve az abból kialakult dühkitörései ellnére) eredetileg szólt. A levélváltások során egyszer sem reagált arra, hogy nem javasoltam semmilyen összemosását a két eseménynek, teljesen elkülönülten képzeltem a tábort, ergo nincs min kiakadnia, noha akkor sem lenne ha éppen az lett volna a javaslatom, hogy kössük össze a kettőt, de nem ez volt.

Itt érkeztem el ahhoz a ponthoz, hogy feladom. Megtettem mindent az értelmes kommunikáció érdekében, teljesen hiába, egy ember, akit tiszteltem, szerettem, magából teljesen kifordulva támadt nekem minden ok nélkül és hiába tettem bármit csak egyre durvább sértéseket vágott a fejemhez.

Ennyi a történet, egy muditenyésztő ennyire becsüli azt a vásárlóját, aki az elmúlt másfél évben csak jó hírét vitte szerte a világban. Ennyire becsüli az embert, aki soha nem ártott, csak segített és annyi a bűne, hogy megint segíteni próbált.

Kedves Boglárka!

Ha olvasod ezeket a sorokat, talán még mindig van esélye annak, hogy elgondolkodj, valamit nagyon benéztél, nem az az ember vagyok, akinek gondolsz. Elveszítettél egy barátot, ami lehet, hogy téged nem zavar, engem nagyon. Nem fogok éjszakákon át zokogni, remekül fogom élni az életemet úgy is, hogy nem vagyunk jóban, de biztos vagy benne, hogy neked ez megéri? Megéri sértegetni, igaztalanul pocskondiázni ok nélkül bárkit is? Nem tudom mi történt veled, milyen személyiség torzulás az, ami ezt tette veled, de úgy látom nagy a baj.

UI: Egyébként jó haverom a Csernus doki, ha gondolod, szívesen megadom a számát, biztos tudna segíteni.