Sok minden történt, mióta legutóbb klaviatúrát ragadtam, persze rengeteg mentségem van a hosszú kihagyásra. Többször felmerült a gondolat, hogy az alapvetően a kutyákról, de leginkább a mudiról szóló blogon észt osszak építkezésről, fényfestészetről, zenekar menedzselésről, mert az elmúlt fél évben sajnos ezek a dolgok töltötték ki időm nagyobbik részét és jóval kevesebb jutott a mudikra.

A tél közeledtével azonban már egyre kevesebbet építkezek és mivel sikerült pár szalagot a térdemben is elszakítanom, ha kutyázni nem is tudok többet, de észt osztani újra van időm és ha már így alakult, meg is teszem.

Többször kifejtettem már ebben a blogban és különböző mudis fórumokon egyaránt, mit gondolok arról az irányról, amerre a mudi tenyésztése tart. Borúsan látom a jövőt, pont azt irtják ki ebből a fajtából, ami miatt azzá lett, ami. A tenyésztőket vagy nem érdekli, vagy sok esetben még ha érdekelné sem képesek egyáltalán felismerni, hogy egy adott kutya, ami tenyésztésbe kerül, milyen munkaképességű, mennyire stabil idegrendszerű, terhelhető, egyszóval mennyire jó munkakutya. Az érdekli őket, hogy milyen eredményeket ért el a szépségversenyen (kutyakiállítás), milyen a színe, mennyire dús és hullámos a szőre, a mérete megfelel-e a standard-ben előírtnak, stb. A fajtában egyre több egyedben kimutatott epilepszia örökölhetőségének valószínűsége a legtöbbjüket egyáltalán nem érdekli, kacagva tenyésztenek olyan kutyákkal, akiknek vagy szülei vagy testvérei vagy kölykei epilepsziásak, mondván, hogy amíg nem bizonyított, hogy a betegség öröklődik, addig bármelyik mudi lehet epilepsziás, ez elkerülhetetlen.

Mivel rengeteg mudist ismerek itthon és külföldön egyaránt, sokan kérnek tőlem tanácsot, főleg külföldiek, hogy honnan vegyenek mudit, ha egy egészséges, jó idegrendszerű, nyitott, érdeklődő, munkára, sportra termett kutyát szeretnének maguknak, aki imádja a gazdáját, lételeme a munka és magabiztos annyira, hogy nem ijed meg ok nélkül az emberektől más kutyáktól.

Amikor befutnak ezek a kérések, általában komoly bajban szoktam lenni és azt szoktam válaszolni, hogy tudok pár kennelt, ahol van rá esély, hogy az ember kifogjon egy jó kutyát, de nem tudnék olyan kennelt mondani, ahol hosszú távon látnék olyan koncepciót,  ami a munkaképesség alapján történő szelekciót részesítené előnyben a tenyész egyedek kiválasztásánál. Ez azért érdekes csak, mert ez a fajta minden ma meglévő tulajdonságát kizárólag annak köszönheti, hogy sokáig csak juhászok kezén szaporodott akik köztudottan csak a munka alapján szelektáltak, ergo azért olyan, amilyen, mert munkára tenyésztették.

Hosszú idő után először látok egy olyan almot, ahol egyrészt a felmenők alapján, másrészt a tenyésztő szaktudásának okán komoly esély van arra, hogy a kiskutyák sok örömet fognak okozni olyan gazdáknak, akik az általam fent említett tulajdonságok alapján akarnak kutyát és nem az érdekli őket leginkább, hogy milyen színe, szőre és hány CACIBja van a mamának.

Az alom a Szélvigyázó Garabonciás kennelben született szeptember végén, Pákozdi Juhász Duci, azaz Saru és Szélvigyázó Garabonciás Dumás azaz Dongó nászából. Mindkét szülő dolgozik illetve sportol, a szülők felmenői és testvérei is remek munka illetve sport eredményekkel büszkélkedhetnek és még a ma ismert epilepsziával terhelt vonalak sem szerepelnek a közeli rokonok törzskönyvén. A kölykök hat hetesek elmúltak és a született hat kölyökből még mindig van pár, akiknek nincs gazdájuk, ami önmagában is elég érthetetlen számomra. Jól mutatja, mi az ami manapság számít a vásárlóknak és ami miatt ennek a fajtának a napjai meg vannak számlálva. Ha valaki még szeretne egy olyan mudit, aki nagy valószínűséggel hordozza magában azt, amitől szerintem mudi egy mudi és történetesen most szeretne kutyát venni, csak annyit mondhatok, ne habozzon, sürgősen keresse Csordásvölgyben Kovács Ágit.