A hetek óta tartó állandó pakolás, költözködés, fúrás-faragás, ásás-lapátolás, mesterekkel egyezkedés, óriási számolgatás majd hatalmas jajamibőlfogoméneztkifizetni sopánkodás mellett mostanság kevesebb idő jutott kedvenc hobbimra, az agilityre, de azért a VB-válogatók utolsó etapjának egyik napjára mégis sikerült ellátogatnunk.  Technikás pályákon gyönyörű futamokat is láthattam, na és persze ott vibrált a levegőben az is, hogy most itt nem csak egy sima hétvégi kis hobbiversenyről van szó, amikor elhoztuk a kutyánkat egy kicsit ugrándozni, aztán vagy sikerül, vagy nem, hanem bizony aki ebben a sorozatban jól teljesít, az kijut a sportág legnagyobb nemzetközi seregszemléjére és ott a hazánkat képviselheti.

Így hát aztán testközelből figyelhettem, hogy az egyébként ezt a sportot igen magas szinten űző versenyzők közül jó néhányan paragépekké változva izgulják magukat rommá, hogy úristen hogyan fog nekik sikerülni az, amit már egyéb körülmények között annyiszor megoldottak, de most ez más, itt semmiképp nem szabad hibázni és annyira de annyira jó lenne kijutni, stb.stb. Ezért aztán sokan hiába tudnak valamit gyönyörűen, inkább megcsinálják csúnyábban, de biztonságosan, csak nehogy hibázás legyen a dologból, hiszen az agilityben egy apró hiba is könnyen kizárást jelent és oda a VB indulás lehetősége.

Aztán jött egy 17 éves lány és mindenkinek megmutatta, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Nem volt görcsös, nem aggódta magát szarrá, hogy miért nem fog neki összejönni, nem kezdett el biztonsági megoldásokkal rondákat futni csak nehogy kizárják alapon, hanem odaállt két kutyával, futott velünk egy csomó gyönyörű futamot és vígan kimasírozott velük a világbajnokságra. Volt szerencsém evvel a 17 éves lánnyal eltölteni egy hetet tavaly Belgiumban egy mudis találkozó kapcsán és így testközelből is láthattam, hogy mennyi munka, mennyi foglalkozás és mennyi szeretet az, aminek  eredményeképpen Both Eszter és két kutyája, Rokka és Mickey kijutottak egyéniben és csapatban is az agility VB-re. Mindezt úgy, hogy egy évvel ezelőtt Belgiumban Rokka még annyira félénk és érzékeny volt, hogy voltak pillanatok, amikor kívülről úgy tűnt, egyáltalán nem akar agilityzni, ma pedig másodikként jut ki a VB-re az összes kutya közül, minden méretet beleértve. Biztosan sokan feladtuk volna, de Ettinek ez eszébe sem jutott, végtelen türelemmel és szeretettel sikerült megmutatnia Rokkának, hogy nincs mitől félnie, sőt! Akinek volt már félénk, ijedős kutyája, az tudja, milyen lassan megy ez, mennyi türelem és energia kell hozzá, és csak akkor lehetséges ha olyan kapcsolat van kutya és gazdája között, amiben a gazda el tudja érni, hogy a kutya megbízzon benne még akkor is, ha ösztönei és saját korábbi tapasztalatai szerint nem ezt kéne tennie.

Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült Etti, meglengetem a kalapom előtted és azt kívánom, hogy a VB-n is ugyanilyen lazán mutasd meg a világnak, milyen is a magyar virtus és hogy lesz egy félénk mudiból és a gazdájából agility világbajnok! Hajrá Etttiiiiii!