Holle anyó úgy megrázta a paplant, hogy mostanság még a nálam sokkal fanatikusabb agility versenyzők is csak az olvadást várják, vagy fedett gyakorlási lehetőséget keresnek. Minket (különösképpen Lucát, aki imádja a havat) persze nem ilyen fából faragtak, nem rettentünk el fél méter hótól és meglátogattuk az edzőpályát.
Nem mondom, voltak pillanatok amikor megfordult a fejemben, hogy ha bárki arra tévedne és nézné, hogy ezek az elmebetegek mit csinálnak itt, akkor lehet, hogy a Lipóton kötnénk ki, de mivel egyrészt már Lipót sincs, másrészt senki nem járt a környéken sem, edzettünk egy jót.
Luca imádta, végre a hótól sikerült annyira belassulnia, hogy néha még időben oda is értem, de persze nekem is kellett kapkodnom a virgácsaimat rendesen, hiába, két lábbal csak nehezebb, mint néggyel.
A végeredmény részleteit sikerült megörökíteni, íme:


feb 08, 2010 @ 18:40:32
Szevasz Steve!
Reg beszeltunk, gondoltam ranezek a blog-odra. Jopofa, kiraly, hogy szakitasz idot ra a sokiranyu elfoglaltsagod mellett.
Mudi Rulez! Nekem is kezdenem kellene valamit a kutyammal, szegeny csak hizik osz ota. Eladtuk a videki hazat es bekoltoztunk a varosba, ugyhogy Ganca kethektaros birodalma 200 negyzetmeterre zsugorodott. Nalunk is sok ho es latyak volt (van), ugyhogy a futas is hanyagolva van mostanaban. Az egyetlen fizikai aktivitas amiben reszt vesz az a birkozas a gyerekekkel, illetve menekules eloluk. Nyaron Ganca is jon velunk haza, jo lenne osszefutni kutyastol-csaladostul, addigra egy kicsit formaba razom.
Keep up the good work and keep in touch,
Gal T
feb 08, 2010 @ 19:13:20
Szevasz Tomi!
Örülök, hogy bejelentkeztél, igyekszem megfelelni az elvárásoknak:)))
Szegény Ganca, nem irigylem, hogy így lecsökkent a birodalma, vidd el futni, dagadt mudi, nem szép mudi:))))
Mi éppen azon ügyködünk, hogy még messzebb menjünk a várostól, ha minden jól megy, nyáron már a Szentendrei – szigeten fogunk lakni, nekünk elegünk lett a nagyvárosi létből, remélem sosem kell majd visszaköltöznünk.
Örülök, hogy jöttök nyáron, mindenképp fussunk össze, csinálhatunk egy jó kis kirándulós családi programot!
Vigyázzatok magatokra!